Vajon mit kezdjünk azokkal a tulajdonságainkkal, amelyeken nem bírunk változtatni? Amelyekkel együtt születtünk, viszontlátunk családtagjaink személyiségében is, és amelyektől örömmel megszabadulnánk?

Derű, bátorság, bölcsesség

A Marcus Aurelius által megfogalmazott gondolatot bizonyára számos hollywood-i filmben hallottad már: "Istenem, adj derűt, hogy elfogadjam azt, amit nem tudok megváltoztatni. Bátorságot, hogy megváltoztassam azt, amit meg bírok változtatni, és bölcsességet, hogy fel tudjam ismerni a kettő közötti különbséget." Az imaként is használt pár sor nem véletlenül olyan népszerű: valóban mély igazságot önt szavakba, amelyet mindannyian „a bőrünkön” érzünk.

 Gondoltad volna, hogy a rendszeres sírás ugyanolyan fontos az egészséges test és lélek számára, mint a szívből jövő nevetés?

Többféle sírás van. A legelső, amikor megszületünk és felsírunk. Az erős, életrevaló csecsemő harsányan kiabálja a világba: "megjöttem, itt vagyok"! Amikor átlépi egy másik dimenzió határát, a sírás rezgésével hangolódik rá erre a földi világra. Különösen figyeljünk oda a fiainkra, mert már egész kicsi korban azt közvetítjük feléjük: "a sírás egy férfi számára szégyen, lányos hiszti"

Sírd ki magadból a betegséget!

A kora gyermekkori emlékeink erőteljesebben befolyásolják a jelenünket, mint hinnénk. Sokszor erőteljesebben, mint a mostani körülményeink. Mi más volna a magyarázat arra, ha valakinek minden feltétel és lehetőség rendelkezésére áll a boldoguláshoz, ahhoz, hogy derűs és gondtalan életet éljen, ám ő léptem-nyomon elgáncsolja saját magát. Vagy a másik példa, az örök optimista, aki a legnagyobb bajban is képes mosolyogva megoldani minden problémát.

Hiába igyekszünk a jelenünket saját ízlésünkre formálni, ha a múltunk gúzsban tart.

Homályos emlékképek, tudatunk mélyéről csak nagyritkán felbukkanó pillanatok erősebbek lehetnek a jelen valóságnál is.