Az innovatív performanszba hajló színházasdi bölcseleti játéka azt fejtegeti, vajon hány arca, és hány álarca van a mai kor emberének, hány szerepet játszik, és keresi -e még egyáltalán a élete értelmét?

Hankiss Elemér nem csak írta, de játssza is a rendhagyó darab egyik szerepét.

Sokat várhatunk, és még többet kaphatunk ettől a színházi műtől, melyet kedden és szerdán (június 2-a és 3-a) nézhet meg mindenki, aki nem riad vissza a kénylemetlen kérdésektől, és a fájdalmas, katartikus megkönnyebbüléstől a lelke bugyraiból való visszatérés után.

A kora gyermekkori emlékeink erőteljesebben befolyásolják a jelenünket, mint hinnénk. Sokszor erőteljesebben, mint a mostani körülményeink. Mi más volna a magyarázat arra, ha valakinek minden feltétel és lehetőség rendelkezésére áll a boldoguláshoz, ahhoz, hogy derűs és gondtalan életet éljen, ám ő léptem-nyomon elgáncsolja saját magát. Vagy a másik példa, az örök optimista, aki a legnagyobb bajban is képes mosolyogva megoldani minden problémát.

Hiába igyekszünk a jelenünket saját ízlésünkre formálni, ha a múltunk gúzsban tart.

Homályos emlékképek, tudatunk mélyéről csak nagyritkán felbukkanó pillanatok erősebbek lehetnek a jelen valóságnál is.

Két szaki, Bálint Simon és Szabó Gábor köti be az éterbe minden kedden este 10 és 11 közt az analíitikus kanapét. Meginvitálnak rá híres, vagy súlyos eseteket, te meg odatekersz az FM 98.6-ra, és magadra ismersz. Vagy nem.De valamelyik biztosan:)

 

Kanapé a radiocafé-n!

 

(Csak higgadtan...száz év múlva mindannyian ugyanott leszünk:)

Személy szerint meg vagyok győződve arról, hogy a Nagy Gazdasági Válság túldimenzionálása és médiaszenzációvá transzformálása a vezető nagyhatalmak érdeke.

 

Valahogy az az érzésem, hogy a demagóg félelemkeltéssel lehet leginkább manipulálni a tömegeket.

De lehet, hogy ez csak az én paradoid konspirációs elméletem:)

(Hiszen mi van akkor, ha az összeomlás valami rossz eltűnését jelenti, és egyesek egyszerűen csak a hatalmipozíciójukat féltik??)

Képtelen vagyok rástresszelni magam, és azt látom a környezetemen, hogy aki akar, az most is ugyanúgy talál munkát, ugyanúgy megél, és ha hajlnadó a probléma helyett a megoldásra koncentrálni, képes derűs, produktív napokat eltölteni.

 

A válság nem csak, és nem elsősorban a gazdaság válsága.

A gazdaság összeomlása csak az eredménye valaminek: ez a válság a mi válságunk, az erkölcsé, a nevelésé, a gondolkodásé, a beidegződéseké, az alkalmazkodási képességünké...és így vezet végül világméretű összeomláshoz.

 

Mit gondol Popper Péter a válságról, és a hozzáállásunkról?

A minket körülölelő világ részeseiként állandó kölcsönhatásban vagyunk környezetünkkel, még akkor is, amikor nem vagyunk ennek tudatában. Hiszen minden hatással van ránk: a fény, az illatok, a hangok, a hőmérséklet, a színek... ezek mind-mind befolyásolják, ha mégoly észrevétlenül is, lelki álapotunkat. És nem is gondolnánk, mennyire! Sokszor érezheted azt, hogy valami nem stimmel, valamiért levert vagy, pedig eleget aludtál, és nem érted miért... hát persze, a villogó neon, szinte már fel sem tűnik, de valójában kikészíti a szemed és az idegeid.

Az még hagyján, ha valaki vásárlásfüggő. Bár aki ettől a kényszerbetegségtől szenved, érzékenyen érinti, ha valaki csak úgy "lehagyjánozza" a függőségét.

 

Még komolyabb önvizsgálatnak vetheti alá magát az, aki kimondottan drága, márkás holmikra utazik, pláne ha jól el is adósodik a félrekezelt alacsony önértékelése miatt...

 

 

Presztizs, rongyrázás, és látszatvalóság mögé takart kisgyerekek.

Tovább...

Kedvenc megélhetési kutatóink ismét bebizonyították, hogy a spanyolviasz nem más, mint viasz, ráadásul spanyol.

Esetünkben azt, hogy a dohányzás nem csökkenti a stresszt, hiszen a dohányosok élete saját bevallásuk szerint is jóval stresszesebb, ellentétben nem dohányzó embertársaikéval.

 

Még jó, majd attól rendeződnek a dolgok, hogy az ember rágyújt? Vagy majd attól jobban alkalmazkodik hozzájuk, esetleg meg tudja oldani őket? Jellemzően nem. Csak igyekszik elnyomni, vagyis lenyelni, mellre szívni a rossz érzést, de változás és változtatás nem történik, a baj pedig csak gyűlik és tetéződik...hát erre muszáj rágyújtani, nem?

Annak idején, miközben olvastam Csernus Doki nőkről szóló könyvét (Csernus Imre: A nő), végig az járt a fejemben, "oké, Doki, de mi van Önnel, mi van a férfiakkal?"

Persze ő is feltette a kérdést, magának, és a többieknek is, persze csak másodjára...:)

A nők naponta definiáljuk magukat újra. Muszáj, mert naponta megkérdőjelezik saját magukat. Az emancipáció kialkította a szerepeket, már csak bele kéne találni...

És mint a fent említett példa is igazolja, a férfiak is jobbára a nőket szeretik elsőként definiálni.

Csak az szerethet másokat, aki önmagát szereti. Másokat szeretni pedig mindennél fontosabb. Legalábbis ezt tanuljuk, és igyekszünk is enek fényében élni az életünk.

 

A szeretet, amit mások iránt érzünk, bennünket tölt el jó érzésekkel, és ez eddig rendben is van.

De mi van akkor, ha egyszerűen képtelenek vagyunk azt érezni, hogy mások szeretnek bennünket? Miért nem tudjuk elfogadni a szeretet?

Tovább...

Olyan nehéz észrevenni.először csak hétvégi bulikban iszik az ember, azután egyre gyakrabban ül be a barátnőkkel koktélozni, megünnepeli vagy megsiratni az élet dolgait, az a doboz sör meg csak arra kell esténként, hogy könnyebben jöjjön álom a szemére...

 

Az alkohol lassan, de biztosan öl. Ráadásul az alkohol molekulaképlete nem változik, sohasem.

 

Ellenben az emberi szervezeté öregszik, gyengül, és végül észrevétlenül a pia veszi át a hatalmat a test, lélek és szellem fölött.

A lélek betegségei gyorsabban terjednek még a sertés-influenzánál is, és hatalmas pusztítást képesek véghezvinni az emberi testben.

Több milliós nagyságrendű ma már a depressziós betegek, alkoholisták, skizofrének száma, de szerencsére mindenre akad megoldás.

 

Tovább...

 

A kérdés örök...

A következő Csernus-Esten ezt mindenki eldöntheti maga.

2009. június 17-én este 7-kor A Stefánia Kultúrális Központban a Férfi kerül a boncasztalra...

 

Egy kis ízelítő a dokiból

   

 

Az vagy, amit megeszel. Az éhség a legnagyobb hatalom, a hataloméhség pedig talán a legpusztítóbb szenvedély.

 

De mire vagy éhes, amikor éhes vagy?

És mire költesz többet? Ételre, vagy fogyasztószerekre? És mi az a kémiai éhség?

 

Kicsoda Ana istennő, és miért nem éhesek, akik sohasem esznek?

Kövérség, soványság, szex és hatalom, hormonok és félelmek, anorexia és bulímia....

 

A legtöbben készek jobbá tenni az életüket, de valójában fogalmuk sincs, hogy mit változtassanak

Nagyon sokan nem tudnak túljutni egy problémán, mert tudatosan már minden lehetőséget kipróbáltak, és nem oldódott meg a probléma. Pedig tudják, hogyha túljutnának az adott kritikus ponton, akkor teljesen megváltozna az életük. De nincs meg bennük tudatos szinten az az erőforrás, amire szükségük volna...

Elgondolkoztál-e már azon, hogy amit az egyik embernek teljesen természetes és egyszerű megtenni, arra a másik ember egyszerűen képtelen?

"Hogyan is tudnék nélküled élni...?"

"Én akkor lehetek csak boldog, ha te is az vagy"

"Te tudsz igazánboldoggá tenni"

"Ha elhagysz, én belehalok!"

 

Ez volna hát a szerelem?

Nem, ez a beteges társfüggősé gegyik szindrómája. Mert vannak olyanok, akiknek tényleg a másik viselkedésétől, mondatátó, pillantásától vagy érzéseitől függ akár az egész élete. És ez bizony minden, csak nem romantika... Persze valaha ez volt a természetes. Aztán jött az emancipáció, és a diagnózis.

A depresszió évek óta korunk egyik legádázabb betegségeként afosztrofált, hosszan tartó, pusztító állapot.

 

 

 

Hogy mennyire betegség, vagy csak egy orvosok által felcimkézett állapot, arról ádáz viták folynak, és bizony sokszor bennem is felmerül a kérdés: vajon mondhatjuk-e bármire a világon, hogy állandó, megmásíthatatlan és végleges?

 

 

 

És egyáltalán, helyénvaló az, ha egy lelki állapotot gyógyszerekkel próbálunk befolyásolni (azt nem a drogosok szokták?!?!), és nem úgy, hogy változtatunk az életünkön???

 

Az még nem beteges, ha valaki nem veszi meg a természetellenesen hatalmasra érett almát, a mag nélküli szőlőt, vagy a friss gumiepret januárban.

 

De egyre többen vannak azok, akik bioboltból élnek (a bioboltok pedig belőlük), és a nap 24 órájában megszállottan kutatják a legegészségesebb, vagy annak kikiáltott ételeket.

 

 

Fiatalok, jómódúak, éegészségesek és szépek...és magányosak. Ők az ortorexiások.

 

Többnyire fogyókúrával kezdődik, és a többi táplálkozási zavarhoz hasonlóan teljes elszigetelődéssel ér véget, azonban jóval nehezebb fülön csípni, hiszen az ortorexiás beteg látszólag pusztán egészségesen étkezik.