Vajon mit kezdjünk azokkal a tulajdonságainkkal, amelyeken nem bírunk változtatni? Amelyekkel együtt születtünk, viszontlátunk családtagjaink személyiségében is, és amelyektől örömmel megszabadulnánk?

Derű, bátorság, bölcsesség

A Marcus Aurelius által megfogalmazott gondolatot bizonyára számos hollywood-i filmben hallottad már: "Istenem, adj derűt, hogy elfogadjam azt, amit nem tudok megváltoztatni. Bátorságot, hogy megváltoztassam azt, amit meg bírok változtatni, és bölcsességet, hogy fel tudjam ismerni a kettő közötti különbséget." Az imaként is használt pár sor nem véletlenül olyan népszerű: valóban mély igazságot önt szavakba, amelyet mindannyian „a bőrünkön” érzünk. És önmagunkkal kapcsolatban is megtapasztaljuk ezt: vannak olyan tulajdonságaink, amelyeket könnyen vagy nehezebben, de formálhatunk, és vannak olyanok, amelyekkel hiába küzdünk – mikor már úgy gondoljuk, legyőztük, újból fel-felüti a fejét.

Aki ilyen, az nem érdemel semmit

Márpedig amíg nem békélünk meg „örökségeinkkel”, személyiségünk olyan vonásaival, amelyek minden szándékunk dacára hozzátartoznak egyéniségünkhöz, addig nem változnak külső körülményeink sem. Amíg folyamatosan problémánk van önmagunkkal, addig a tudatalattink úgy ítéli meg, hogy nem járnak nekünk mindazok a dolgok, amelyek a boldog, harmonikus élethez szükségesek. De mégis hogyan lehet elfogadni egy-egy, számunkra elítélendő tulajdonságot? Nos, ebben nagyon sokat segít az önismeret, személyiségünk mélyebb és általános jellegű felfedezése. Lássunk erre egy példát!

"Ez a természetem"

Zsuzsa „gerinctelen” embernek érezte magát, amiért mindig szinte hozzáidomult annak az embernek a személyiségéhez, akivel kapcsolatban volt. Úgy látta önmagát, mint egy kaméleont, aki mindig annak az álláspontját veszi fel, akivel épp beszél. Rengeteg önostorozás és bűntudat kísérte ezt az önértékelést, és ez komoly akadály volt az élete minden területén. Aztán részt vett egy önismereti csoportban, és meglepő tudással gazdagodott: „kaméleon”-volta az egyik személyiségtípus fontos jellemzője, annak a személyiségtípusnak, amelynek fő attribútuma a másokon való segítés. Ezek az emberek valóban felveszik a velük kommunikáló ember álláspontjait, világnézetét – mivel így tudják a leginkább megmutatni, hogyan hozhatja ki társuk önmagából a legjobbat. Zsuzsa tehát megértette, hogy nincs egyedül, hogy rajta kívül még számos ember rendelkezik ezzel a tulajdonsággal, amely ráadásul nem gerinctelenségből, hanem öntudatlan segítő szándékból adódik. Megértette, hogy az ő személyiségének az a „küldetése”, hogy megmutassa másoknak mindazokat a lehetőségeket, amelyekkel a legtöbbet aknázhatják ki egyéniségükből, s hogy a kaméleonság mindössze eszköz erre. Önértékelése helyreállt, nem gyűlölte tovább magát saját álláspontjának képlékenységéért, végre el tudta fogadni, hogy ő ilyen, és nem véletlenül és nem elítélendően ilyen. Az elfogadással pedig elindultak életében a pozitív változások is – mosolygott, és a világ visszamosolygott rá.

Légy a démonaid főnöke!

Természetesen valóban szükséges a bölcsesség, hogy el tudjuk választani egymástól a megváltoztathatatlan és az alakítható tulajdonságainkat. Nem nyugodhatunk bele olyan dolgainkba, amelyek negatívak, azzal a felkiáltással, hogy nem tudunk változtatni rajta. De mégis honnan tudhatjuk, hogy mi az, amin alakítani tudunk, és mi az, amibe bele kell nyugodnunk? Az önismereti csoportok, tesztek, terápiák ezen az úton is fontos segítséget nyújthatnak. Az első lépéseket pedig egy papír és egy toll segítségével is megteheted: írd össze mindazokat a tulajdonságaidat, amelyeket nem szeretsz magadban! Aztán jelöld be azokat, amelyeket tetten értél családod körében is – ezek lesznek azok, amelyeket valószínűleg örököltél. Ha például édesapád legendásan makacs, és te is konokul ragaszkodsz általában a dolgaidhoz, minden bizonnyal „magaddal hoztad” ezt a személyiségvonást. Ezután írd le még egyszer azokat a tulajdonságaidat, amelyeket örökölhettél – és írd mellé mindazokat a helyzeteket, amelyekben emlékeid szerint sikerült felülkerekedned késztetéseiden, majd nézd meg, mi segített ebben! Örökölt dolgainkat ugyanis, ha megváltoztatni nem is – kezelni tudjuk! Ám ez sokkal könnyebben megy, ha elfogadjuk: ez a mi keresztünk, együtt kell vele élnünk – így a bűntudatra fordított energia felszabadul, és használhatjuk arra, hogy irányítsuk megnyilvánuló „démonainkat”. Mert démonai mindenkinek vannak – ám ha elfogadjuk a létüket, irányíthatóvá válnak!

Forrás: http://www.novagyok.hu/