A harag érzése talán a legalacsonyabb rezgésszámú, legpusztítóbb érzelem, mégis sokan ezzel "tunningolják" magukat.

Sokszor mondták az öreg bölcsek: a harag nem jó tanácsadó; sasose térj nyugovóra haraggal a szívedben - és milyen igazuk volt!

Jellemzően az alacsony önértékeléssel, gyerekkorukban szeretetmegvonással büntetett emberek hajlamosak tovább vinni az örökséget, és élni ezt a romboló mintát. Ha valaki megbánt bennünket, nem feltétlenül teszi okkal, joggal, és nem biztos, hogy magunkra kell vennünk.

Szelíd megbocsátással kikeveredhetünk a játékból, és ha leadunk a tökéletességre való elszánt törekvésünkből, talán másoktól sem várunk el túl sokat.

 A haragnak megvannak a testi előjelei: a pulzusszám rohamos emelkedése, "felfúvódás" a mérgetől, kivörösödött bőr, izzadás és akár szédülés is figyelmeztethet a kitörni készülő vulkánra.

Ha odafigyelsz ezekre a jelzésekre, még időben kiléphetsz a helyzetből, mielőtt kontrollt vesztve, kifordulva önmagadból kifakadnál - hogy azután megbánd, újra és újra.

És ha mégis megtörtént a baj, ne meneküljünk el a bocsánatkérés elől, ne azzal dolgozzuk fel a szégyen és a bűntudat érzését, hogy megmagyarázzuk magunknak, hogy semmi sem történt.

Amíg nem vállaljuk cselekedeteink következményeit, újra és újra elkövetjük azokat.

Szembesülni a sértett féllel kellemetlen, de csak akkor tanulhatjuk meg, hogyan viselkedjünk másként, ha átérezzük a helyzetet.

Persze az a legjobb, ha még a testi tünetek megjelenése előtt megálljt tudunk parancsolni negatív gondolatainknak, melyek érzelmeinket és cselekedeteinket alakítják.

Aki képtelen bocsánatot kérni, vagy megbocsátani, bizony bele is betegedhet a haragba, hiszen a düh képes fizikai elváltozásokat is okozni az emberi testben.

Az elfojtott harag frusztrálttá tesz, ez pedig depresszióhoz is vezethet, figyeljük csak meg, mennyi düh és agresszió szorult a búskomor emberekbe!