Mai korkép: beragadva a múltban, félve a jövőtől, vegetálva a jelenben. Sokak számára ez a képlet. Olyan sok könyv és tanfolyam, önfejlesztő kurzus ír és tanít arról, hogy élj a mában, éld a pillanatot, legyél a jelenben! Évekig járunk ezekre, éjjel-nappal olvassuk ezeket a könyveket és hallgatjuk az előadásokat, de mégsem sikerül a pillanatban lenni. Vagy amikor elkapjuk a pillanatot, megtartani nem tudjuk. Sóvárgunk a múlt élménye után, reszketünk a bizonytalan jövőtől. Mindig a pillanatban lenni, valahogy mégsem megy.

Vajon miért?

Valamiért az elménk úgy működik, hogy sokkal szívesebben tart meg fájó, negatív emlékeket, mint örömteli pillanatokat. Ha megkérdezek valakit korábbi emlékekről, akkor sokkal több negatív kép jön, mint boldog, örömteli. A központi raktár az agyunkban, elménkben a legnagyobb „ rossz emlék”, fájó emlékőrző specialista… Talán egy fajta védelmi rendszer ez nekünk. De vajon mitől véd meg minket?

Megvéd valóban vagy elválaszt minket maguktól?

Az élet egy kalandokkal teli játék is lehetne. Mi választottuk ezt a kalandot. Akkor tehát ne hátráljunk ki a kalandokból, hanem élvezzük ezeket. És igazán élvezni a kalandos életet, akkor lehet, ha benne vagyunk a pillanatban. A pillanatban lenni félelmek nélkül lehet csak. Félelmek nélkül. Amikor a félelem aktívvá válik, akkor beleragaszt minket a múltba, és a távol tart a jövőtől is, és végképp nem engedi élni a jelen pillanatát.

Amikor dolgozunk magunkon, sok mindennel kell szembe nézni. Amikor meghozzuk a döntést, hogy változtassunk azon, ami nem jó, akkor elindulunk és megkezdjük a tisztogatást lépésről lépésre. Ez sajnos nem mindig fényes, vidám dolog. Nem mindig örömteli érzés, de szükségszerű, mert változtatni akkor tudunk, ha felismerjük a lényeget.

A lényeg pedig sokszor olyan mélyen rejtőzködik, jól elásva, beágyazódva a nagy raktárban, hogy csak tudatos munkával lehet onnan kiszedni. Én mindig arra biztatok mindenkit, hogy tegye meg. Mert igazából ennek van csak értelme, ha igazán élni akarunk.

Saját tapasztalataimat nézve, rengeteg mindent kipróbáltam már. Rendkívüli elhivatottsággal kutattam hosszú éveken át az ismétlődések történeteit az életemben. Mindig mindenre volt magyarázat, de igazi megoldás sosem érkezett.

Számomra sok más technika között a theta lett az az eszköz, ami a leggyorsabban segített megérteni és meggyógyítani a múlt tapasztalásait. Olyan emberekkel szeretek a leginkább dolgozni, akik igenis elfáradtak már abban, hogy ismételjenek, hogy megalkudjanak, hogy szenvedjenek, hogy csak úgy túléljenek, akik már unják a panaszkodást, a keserű éveket, akiknek már unalmas így az élet, akik unják, hogy mindig más a hibás, de ők sosem…
Évtizedekig lehet úgy élni, sőt egy egész életen át, hogy azon rágódsz, ami már rég nincs. Sokkal egyszerűbb látszólag másokat hibáztatva fújni a magunk igazát. De csak elsőre tűnik ez egyszerűbbnek, mert valójában rengeteg energia. Az egyik legfárasztóbb dolog cipelni a múlt sérelmeit, mintegy pajzsot magunk körül. Ráadásul ez az energia mindig nyomot hagy a testben is, nem csak a lelkünkben.

A theta munka során felkutatjuk a probléma együttes gyökereit. A tudattalanban futó hitrendszereket, programokat lecserélve, rálátva a régi-régi fájdalomra, a megértésen keresztül oldjuk ki ezt a fárasztó energiát. Amikor megértés van, akkor gyógyulás is van. És ekkor elengedődik a múlt, megszűnik a félelem a jövőtől, és akkor megérkezünk valóban a jelenbe.
A valóságunkat mi teremtjük. Az élet egy csoda, amit mi alakítunk, mi teremtünk. Ami ma csoda, az lehet holnaptól pokol is, és fordítva. Mindig minden rajtunk áll, azon az http://pszichologia.network.hu/createclubpost/pszichologia-klub-hireielhatározáson, azon a döntésen, amit mi hozunk: tudom és hiszem, hogy minden lehetséges számomra is.

 

Ez csak egy döntés.

 

Forrás:http://www.harmonet.hu.Nyiri Helga