Te biztosan be tudnád bizonyítani, hogy épelméjű vagy, ha alapos megfigyelésnek vetnének alá? És egy olyan helyzetben, amikor korlátozva vagy a szabadságodban? Ha dühöngsz, harcolsz a jogaidért, az a gyanús, ha némán beletörődsz a helyzetedbe, az. Tulajdonképpen, ha azon a szemüvegen keresztül néznek, hogy te mentálisan beteg vagy, minden gyanús, amit teszel, az is, ha éppen nem teszel semmit. Ráadásul lehet, hogy a megfigyelés és a mentálisan betegnek bélyegzettség hatására valóban elkezdesz a megszokottnál furcsábban viselkedni.

David Rosenhan amerikai pszichológus izgalmas, ma már klasszikusnak számító kísérletet végzett a hetvenes években. Tizenkét, az ország különböző pontjain található pszichiátriai klinikára utaltatta be teljesen egészséges beépített embereit, köztük önmagát is. A feladat az volt, hogy a felvételkor vallják azt, hangokat hallanak, majd amint bekerültek, viselkedjenek úgy, ahogyan a hétköznapokban szoktak, több ízben közöljék, hogy már nincsenek tüneteik, nem hallják a hangokat. A kérdés pedig az volt, rájönnek-e az orvosok és az ápolók arra – és ha igen, mikor -, hogy mentálisan teljesen egészséges emberekkel van dolguk.

Az eredmények döbbenetesek voltak: egy kivételével az összes beteget skizofrénnek diagnosztizálták, az orvosoknak és az ápolónak egyáltalán nem tűnt fel, hogy csalókkal van dolguk, az átlagos bent töltött idő pedig 19 nap volt! Voltak, akiket ennél sokkal tovább tartottak bent: maga Rosenhan, a kísérlet vezetője, két teljes hónapot töltött a klinikán, mire bebizonyíthatta, hogy kiengedhető állapotban van. Ahogy azt sejteni lehetett, bármit csináltak, az gyanús volt. Az egyik álbeteg jegyzeteket készített a kórházi körülményekről, őt „kényszeres jegyzetelgetőnek” bélyegezték, az unalmukban az ebédlő előtt ácsorgó betegeket pedig „evéskényszereseknek”. Egyedül a többi páciensben keltettek gyanút az álbetegek. Közülük többek is biztosak voltak abban, csalókkal van dolguk.

Az álbetegek közül senkinek sem sikerült bebizonyítania, hogy nincs semmi baja. Mindenkinek kötelezően gyógyszert kellett szednie – amit ők titokban a vécében lehúztak -, és kiengedésről csak akkor lehetett szó, ha elismerték, hogy betegek, akik aztán jobban lettek. Kiengedésükkor a kórlapjukon az állt: jelenleg javulást mutató skizofrének. A megbélyegzés tehát megtörtént.

A kísérlet folytatása ugyancsak bizarr. Rosenhant ugyanis több bírálat is érte, egy kórház vezetősége pedig kihívta: azt állították, hogy őket nem lehetne álbetegekkel megtéveszteni, küldjön csak oda a pszichológus beépített embereket, mindegyiket ki fogják szűrni. Rosenhan ígéretet tett, hogy az elkövetkező hónapokban egy vagy több álbeteget is küld a kórházba. A felkészült személyzet és orvosok a 193 új betegből 83-ra gyanakodtak, és 41 beteget ki is szűrtek mint álpácienst. A probléma csak az volt, hogy Rosenhan valójában egyetlen álbeteget sem küldött a kórházba, vagyis valódi mentális betegeket szűrtek ki mint csalókat.

Az Egyesült Államokban a ’60-as-’70-es években rengeteg bírálat érte a pszichiátriákon uralkodó személytelen légkört és az olykor kegyetlen kezeléseket. A helyzet azóta már sokat változott - jó irányba. Érdemes azonban észrevenni, hogy a kísérletek arra a mindennapi jelenségre is rávilágítanak, hogy mennyit számít az, milyen prekoncepcióink vannak valakiről vagy valamiről. Ha valakit már az első pillanatban beskatulyázunk, akkor azt nagy valószínűséggel nem olyannak fogjuk látni, amilyen valójában, hanem olyannak, amilyennek előzetes elképzeléseink alapján szeretnénk.  Ráadásul az is elképzelhető, hogy az illető hamarosan maga is úgy fog viselkedni, ahogyan azt „elvárják tőle”. De erről majd egy későbbi bejegyzésben írok.

Forrás:http://www.glamouronline.hu/kerekes-anna-blogja/te-hogyan-bizonyitanad-be-hogy-epelmeju-vagy-13490