Vannak bizonyos napok az évben, melyek azért kerültek kijelölésre, hogy aznap bizonyosan kifejezésre juttathassuk szeretetünket, megbecsülésünket, tiszteletünket számunkra fontos személyek, vagy a hozzájuk köthető szerepviselkedések kapcsán. Jogosan vetődik fel azonban néhány kérdés ezzel kapcsolatban. Vajon valóban szükségünk van-e mesterségesen megjelölt dátumokra mindehhez? Elég-e egyetlen napon kifejezni az érzéseinket? Elvárható-e a környezetünktől, hogy ezekről a napokról megemlékezzenek? Mit várhatunk el nőként? Szabad-e várnunk bármit is? Mire jó a nemzetközi nőnap?

 

Az, hogy egy nő egyik legnagyobb örömforrása az, ha adhat, tény. A nőiességünk része, hogy befogadunk, gondoskodunk, szeretünk, óvunk, és féltünk. Mindez a lényünkhöz tartozik, a szocializáció során pedig kiteljesedik.

A lágyság, a báj, a melegség minden női lélek sajátja, arról azonban, hogy ebből mennyit mutatunk meg a környezetünk számára, egyénileg változó. Egyediek vagyunk és megismételhetetlenek, az pedig, hogy éppen melyik aspektusát hangsúlyozzuk a személyes jellemzőinknek, erősen függhet az aktuális élethelyzetünktől, a szociális szerepeinktől, a környezetünk elvárásaitól, s persze az egyéni döntésünktől. Mindez azonban mit sem változtat a tényen, miszerint a szeretni, és szeretve levés vágya mindannyiunkban egyformán ott él.

Mindazért, amit a környezetünkben lévők számára adunk, semmit sem várunk cserébe. Nem a viszonosság és kölcsönösség normája szabályozza ilyenkor a viselkedésünket. Nem azért adunk, hogy kapjunk. Azért adunk, mert jól esik.
Az, hogy szerethetünk, s ezt a szeretetet apró gesztusok, vagy akár nagyobb áldozatvállalás révén kifejezésre juttathatjuk, melegséggel tölti el a lelkünket. A köszönet és hála olyasvalami, amit egyetlen nő sem vár el azoktól, akiket szíve minden szeretetével megajándékoz, mégis mindannyiunknak egyformán jól esik, hiszen emberek vagyunk.
Közös szükségletünk az, hogy érezzük mások elismerését, megbecsülését. Ettől érezzük magunkat az adott közösség hasznos tagjának.

A nemzetközi nőnap olyasvalami, ami jó, hogy létezik. Nem azért, mert ilyenkor egy szál virággal bárki kifejezheti a tiszteletét a nők iránt. Nem.
Azért jó, hogy létezik, mivel nekünk nőknek lehetőséget teremt arra, hogy ilyenkor egy perce megálljunk, és realizáljuk, mindaz, amit másokért teszünk, amit a környezetünkben lévőknek folyamatosan adunk, igenis érték. Érték, melyet meg kell becsülni, el kell ismerni. Nem azért, mert elvárjuk, hanem azért, mert jól esik.
A nőnap alkalom arra, hogy elismerjük saját magunkat. Lehetőség arra, hogy mások kifejezzék felénk a megbecsülésüket. A nő ugyanis érték. Nőnek lenni pedig felelősségteljes, ámde örömteli kihívás.
Hiszem, hogy azok, akiket nőként a környezetünkben támogatunk, szeretünk, töltünk, nem pusztán egyetlen napján az évnek értékelik mindazt, amit tőlünk kapnak.

 

 

Forrás: http://www.harmonet.hu