Szólalt már meg egy furcsa hang a fejedben? Volt megmagyarázhatatlannak tűnő megérzésed? Biztosan elgondolkodtál már azon, kitől kapsz ilyenkor üzenetet, és vajon miért figyelmeztet az univerzum. Egyáltalán normális, ha hallgatsz ezekre a jelekre?

„Pár éve egy hideg téli estén hazafelé tartottam, amikor furcsa érzésem támadt. Egy belső hang azt súgta, nem szabad továbbmennem, meg kell állnom. Megtorpantam, és akkor két lépéssel előttem egy hatalmas kupac hó és jég zuhant le a tetőről. Ha továbbmegyek, biztos, hogy komolyan megsérülök. De előfordult velem az is, hogy a kocsiban ülve azt éreztem, le kell lassítanom. Bár az út üres volt előttem, 120-ról 40-re lassítottam. Ekkor hirtelen a semmiből bevágott elém egy autó. Ha nem hallgatok a megérzésemre, már nem élek” – idéz fel két esetet a számtalanból Farkas Julianna, akivel efféle titokzatos dolgok kicsi kora óta rendszeresen megtörténnek. Ő úgy érzi, mindennek valamiféle misztikus oka van – ám egyesek szerint a vele történtek ennél egyszerűbben is megmagyarázhatóak. Elképzelhető, hogy Julianna a különlegesen jó megfigyelők közé tartozik, és a tudatalattija fogta fel a lelógó hókupacot és a közeledő autót. Az efféle megérzésekre ugyanis nem nehéz logikus magyarázatot találni.

„Tudjuk, hogy az agy mindenre, amit valaha látott, fotografikus élességgel emlékszik – magyarázza Nagy Brigitta pszichológus. – Hipnózisban elfeledettnek hitt gyermekkori emlékeket is fel lehet idézni, meglepő részletességgel. Mert az agy mindent felfog és mindent eltárol, ám megtanuljuk, hogy csak azt fogjuk fel tudatosan, amire éppen szükségünk van. Veszély esetén azonban a tudattalan ösztönös lényünk felülírja a tudatos parancsokat. Ezt nevezhetjük hatodik érzéknek, ám valójában csak arról van szó, érzékszerveink gyorsabban működnek és reagálnak, mint a tudatos énünk.”

Néha nincs megfejtés

Róna Eszter megérzését azonban már nehezebb megmagyarázni. „Telefonon beszéltem egy barátnőmmel, aki makacs megfázásra panaszkodott – meséli. – Mivel tudta, hogy gyakran meditálok, arra kért, aznap este próbáljak meg az ő gyógyulására koncentrálni. Bár nem szoktam ilyesmit csinálni, a kádban fekve megpróbáltam rá gondolni. Meglepve tapasztaltam, hogy bár gyermekkori barátnők vagyunk, sehogyan sem tudom felidézni az arcát. Állandóan az édesanyja képe ugrott be, akit szintén ezer éve ismerek. Gondoltam, akkor nézzük, mi lehet vele. Egy vibráló vörös foltot láttam a válla fölött. Elkezdtem ennek a gyógyulására gondolni, így a vörös folt lassan zöld lett, majd eltűnt. Másnap felhívtam a barátnőmet és megkérdeztem, mi van az anyukájával. Örömmel mesélte, hogy már napok óta makacs reumatikus vállfájdalommal küzdött, de tegnap este hirtelen elmúltak a panaszai.”

„Bár a kutatók már évtizedek óta próbálják tudományos kísérletekkel bizonyítani az információs mezők létét, ezeket az élményeket nem könnyű reprodukálni. Egyelőre csak néhány vitatott eredményt tudtak felmutatni – ismeri el pszichológus szakértőnk. – Az egyik leghíresebb kutatás az volt, amikor egy patkányt beengedtek egy labirintusba, és megmérték, hány perc alatt tud végigmenni rajta. Bár semmiféle kapcsolatban nem állt a többi patkánnyal, azok már feleannyi idő alatt tudták megcsinálni ugyanezt a feladatot, ráadásul nemcsak abban a laboratóriumban, de a világ más részén is. Mintha létezne egy közös tudat, ahonnan információt tudnak meríteni az állatok. Márpedig ha erre képesek – mi miért ne lennénk?”

Bencze Attila hasonlóan misztikus megérzésről számolt be. „Pár éve a nagymamám nagyon beteg lett. Egyik éjjel a feleségemmel egyszerre ébredtünk fel, egymásra néztünk, és tudtuk, hogy a nagyi meghalt. Megnéztük az órát, és másnap megtudtuk, valóban ekkor ment el. Nem volt az élményben semmi félelmetes, az alvásból a teljes ébrenlétbe kerültünk egy pillanat alatt. Se előtte, se azóta nem volt más megérzésem. De ezt nagy ajándéknak tartom.” „Ezek valóban megmagyarázhatatlan történések – ismeri el Nagy Brigitta pszichológus. – Sajnos ezeket az egyedi, egyszeri eseteket nem lehet kísérleti úton reprodukálni, ezért kutatni sem. Azt gondolom, ha ilyen élmény éri az embert, akkor csak egyet tehet, örül neki, hogy ez a tapasztalat megadatott számára. Mert az ilyesmi ritka. Más a helyzet azokkal, akiknek folyamatosan megérzéseik vannak” – figyelmeztet szakértőnk.

Mindenhol jelek lennének?

Ilyen extraérzékeny embereket biztosan te is ismersz. Ők azok, akiket ha felhívsz, biztosan benyögik, már várták a hívásod, mert érezték, hogy telefonálni fogsz. Ha elmeséled, hogy beteg vagy, azt már sejtették, mert éppen rosszat álmodtak veled. Ezeknek az embereknek misztikus jelek irányítják az életét, angyaloktól kapnak útmutatást, kártyákból olvassák ki a jövőjüket. Bár állításuk szerint boldog és megvilágosodott életet élnek, te kellemetlenül érzed magad a társaságukban. Nem véletlenül!
„Mi változik attól, ha valaki megérzi, ki fog telefonálni neki? Vagy hogy ma találkozik egy régi ismerősével? Általában semmi. A normális gondolkodású ember ezért nem veszi komolyan az efféle megérzéseket, nem foglalkozik velük – magyarázza Nagy Brigitta pszichológus. – Az ugyanis soha nem véletlen, ha valaki mindennek, ami körülveszi, jelet tulajdonít. Ez a kényszerneurózis vagy a paranoia első tünete is lehet, különösen, ha az egyre sűrűsödő jelek szerencsétlenséget »jövendölnek«, amelyeket csak bizonyos cselekvésekkel lehet elhárítani.”

Ha rossz előérzeteink miatt naponta hússzor megállunk útközben, vagy nem megyünk be valahová, akkor az életünk inkább kisiklik a medréből, mintsem jobban halad. A megérzésre való „hangoltság” könnyen lehet a belső bizonytalanság jele. Alapvetően nem a külső irányításban kell reménykednünk, hanem magunktól kell megtalálni helyünket az életben. Amiben persze időnként szerepet kaphatnak az intuícióink is, de ne ezek irányítsák az életünket.

 http://www.nlcafe.hu/eletmod/20101124/megerzesek__hihetunk_nekik/