Egyre hangosabban zúgolódnak a népek, vádaskodva kutatók és gyógyszergyárak fölött, hogy csak azért "találnak ki" újabb és újabb problémákat, vagyis egyes betegségeket, hogy új piacot termetsenek drága tablettáiknak.

Miközben egyre nagyobb teret hódít az az elképzelés - és nem csak ezoterikus, de orvosszakmai körökben is! - hogy bizony minden betegség lelki eredetű. (Itt azonnal felüti a fejét a veleszületett rendellenességek karmikus problémaköre, de ez egy másik klub asztala. Akarom mondani felülete.)

Ruediger Dahlke A betegség, mint szimbólum című enciklopedikus művében a szerző az egyes betegségek kialakulásának mélyebb összefüggéseire igyekszik felhívni azok figyelmét, akik nem csak a tüneteket, azaz a már diagnosztizált betegségeket, de leginkább azok okait, a lelkük apró, szabad szemmel alig látható rezzenéseit, vagy sokszor kétségbeesett füstjeleket adó segélykiáltásait szeretnék megérteni. A könyv mintegy szimbólumrendszerbe foglalja az okokat és okozatokat, és rövid útmutatókat is nyújt a problémák megoldásához.

Nem egy orvost hallottam már egyenesen lázadni a különböző betegséggyáros gyógyszer-iparmágnások ellen. Ők látszólag saját biztos megélhetésük ellen szólva állítják, hogy amikor mi betegségről beszélünk, többnyire "csupán" egyes élthelyzetek, krízises időszakok kiváltotta lelki zűrzavarok szomatizálódnak, és kellemetlen, vagy egyenesen rémisztő testi tünetként, mondjuk ki, rendellenességként kergetnek bennünket orvoshoz.

Pedig, ha azt vesszük, mi sem természetesebb, mint amikor a saját testünk normális, és egészséges! módon reagál lelkünk állapotára, figyelmeztetve bennünket az esetleg tudatosan, vagy nem tudatosan háttérbe szorított, mélyre temetett komoly gondokra.

És mi mit teszünk? Vegyszeradekvát mód szocializált kisgyerekként rohanunk az Orvoshoz, aki sebtiben felír valami új csodaszert - amit az előttünk bekéredzkedő orvoslátogató hagyott ott nála - mi pedig magunkba tömve megszüntetjük a tüneteket, bepálló nyomókötést szorítva lelkünk fekélyesedő sebére. És megoldódik a probléma? Miért oldódna meg? Semmi sem kényszerít rá, hiszen már nem érezzük a fájdalmat.

De a lelkünk sem adja fel ilyen könnyen, és totális offenzívát indít: rák, idegrendszeri rendellenességek, koszorúér megbetegedések, agyérgörcs, vakság...

A minap egy ismerősöm nőgyógyásznál járt. Elég komoly problémával, amire én azt mondanám; betegség, tablettát, szikét, transzplantációt! És mi történt? A szakorvos leült, és megkérdezte: mi a baj, hölgyem? Mi történt Önnel az elmúlt időkben?

És volt mit mesélnie, de van erre pár rövid és hatásos kifejezés: trauma, stressz, krízis, válság...

Hány és hány csodával határos esetről hallani manapság, amikor a paciens a sokadik körben összetalálkozik egy orvossal, aki nem a betegséget kezeli, hanem az embert, és lemondva a maga anyagi hasznáról alternatív terápiákat ajánlva menti meg a betegét a komolyabb szövődményektől, vagy akár a haláltól is! Nem mellesleg, nem mérgezi fölöslegesen a testét teljesen haszontalan vegyszerekkel.

Persze rengeteg ellenérvet lehetne felsorolni, hivatkozva a menthetelen esetekre, azokra, akiket már csak gyógyszerek, vagy műtétek tartanak életben. Ez is tény, és ezért is fontos kihangsúlyozni: ha figyelünk magunkra, befelé, jó esélyünk van arra, hogy megússzuk a krónikus, vagy akut tragédiákat! Örökké senki sem él, valamiben meghal mindenki, de legjobb volna azért elmenni, mert egyszerűen elöregedtek az alkatrészek, és lejárt a földi időnk...