Szívdobogás, gombóc a torokban, szájkiszáradás, „leizzadás”, feszültség, ingerültség – a stressz ismert tünetei.

E tudatalatti élettani folyamatot Selye János orvos-kutató ismerte fel az 1930-as években. Kutatásai alapján különbséget tett az úgynevezett jó és rossz, ún. (di)stresszhatások között.

Miért fordul a védelem támadásba?

A jó stressz a szervezet önvédelmét szolgálja, mert erőt ad a fenyegető veszély elhárításához, ám ha gyakran érnek bennünket veszélyesnek vagy kellemetlennek tűnő, feszültséget provokáló hatások – ezeket Selye stresszoroknak nevezte el –, akkor a szervezet védekezőmechanizmusa kimerül, vagyis a rossz stressz legyengítheti a szervezet immunrendszerét.
A tudós élettani kutatásai révén ismerte fel tehát, hogy a lelki és a testi folyamatok összefüggnek, oda-vissza hatnak egymásra.
A stresszes reakciókat különféle élethelyzetek idézhetik elő. Ezek sokfélék lehetnek, például a hozzátartozó megbetegedése, elvesztése, munkahelyi problémák, párkapcsolati konfliktusok, egzisztenciális gondok, megfelelési és teljesítménykényszer, élethelyzet-változások.

Az önmegismerés szerepe

Az ezekből eredő belső érzelmi és lelki feszültségek kezelése, megélése, feldolgozása egyénenként változó intenzitású lehet. Alakíthatják az élettörténeti eseményeink, a neveltetésünk, a habitusunk, a személyiségünk fejlettsége, a problémakezelő és -megoldó készségünk.
Ez utóbbi nem kis mértékben függ az önismeretünktől; vagyis az énképünk, az önértékelésünk erősen befolyásol(hat)ja a stressztűrő/-kezelő képességünket.
A „stresszelők” többsége nem ismeri eléggé önmagát, emiatt gyakran rosszul reagálja le a beérkező impulzusokat. A hiányos vagy kifejezetten téves énképű emberek nincsenek tisztában azzal, hogy önmaguk generálják a számukra nyugtalanító helyzeteket, ők „indítják be” gondolataikkal, viselkedésükkel a sztresszorokat, vagyis folyamatosan gerjesztik a lelki feszültségeiket és a velük járó testi működési zavaraikat is.
A pszichológusok szerint rajtunk is múlik tehát, hogy mennyire hagyjuk elhatalmasodni az életünkön az állandó vészhelyzeti „készenlétet”.
Ezért is tanácsolják, hogy őszintén nézzünk szembe önmagunkkal. Ha ugyanis előre tudjuk, hogy melyek azok a mindennapi életünk során adódó, sőt „menetrendszerűen visszatérő” kellemetlen helyzetek, amelyekre újra és újra belső feszültséggel, pszichés (pl. szorongás, ingerültség, alvászavar) vagy testi tünetekkel (fejfájás, szapora légzés stb.) reagálunk, először is érdemes elgondolkoznunk azon, milyen szerepünk van magunknak ezek létrejöttében, de azon is, miért tesznek érzelmileg, lelkileg próbára minket bizonyos szituációk.
Ha már felismertük, miért is viselnek meg bennünket egyes – kívülről jövő – impulzusok, élethelyzetek, azt is fontos tisztáznunk: az ilyen, érzelmeinket, lelkiállapotunkat negatívan befolyásoló, a szervezetünket is megterhelő szituációkat, történéseket hogyan „üríthetjük ki” minél előbb, azaz hogyan méregteleníthetjük a lelkünket?

Empátia másokkal és önmagunkkal szemben!

A (di)stressz elkerülésében sokat segíthet, hogy amikor már „lenyugodtunk”, vagyis nem vagyunk felfokozott érzelmi és lelkiállapotban, megpróbálunk az azt előidéző másik fél fejével gondolkodni, megpróbáljuk megérteni a szándékát – feltételezni hogy az nem rossz, csupán a mi vevőkészülékünk nem állt rá az ő hullámhosszára.
A stressz kezeléséhez a lélekgyógyászok előszeretettel ajánlják az olyan tevékenységek (testmozgás, lazítás, manuális tevékenységek, önkényeztetés, magány vagy éppen a társas együttlét stb.) keresését és gyakorlását, amelyek kikapcsolnak és segítenek megszabadulni a feszültségektől, szorongásoktól. Ezek megtalálásához ugyancsak szükségünk van önismeretre.
Végezetül ide kívánkozik az ismert pszichológussal, F. Várkonyi Zsuzsával készült interjú részlete (a stresszblog.hu-ról). Mint az önismeret fontosságának tudatosításával/elsajátításával foglalkozó szakember mondja: „Nem kell menekülnünk a stresszes helyzetek elől, a stressz természetes, mindenki átéli, szükségünk is van rá. De meg kell adnunk az időt magunknak arra, hogy kipihenjük. Néha nem árt lassítani, és megadni magunknak a megszokással, a monotóniával járó biztonságot.”

Van segítség

Amennyiben a distressz miatti idegesség, a szorongás tartós állapottá válik, mindenképp szakember – pszichológus, pszichiáter – segítségét kell kérnünk. Fontos tudni, hogy a lelki működési zavarok állandósulása szív- és érrendszeri, valamint más betegségekhez is vezethet, de hajlamosít a különféle fertőzésekre is, mert gyengíti az immunrendszert.

Ugyancsak indokolt szakember segítségét kérnie annak, akinek stresszes életvitele miatt nincsenek ugyan konkrét zavaró testi vagy lelki tünetei, ám azt érzi, hogy egyre kevésbé mennek jól a dolgai, egyre több az „elakadása”, sokasodnak a konfliktusai, nem képes megküzdeni a napi teendőivel.

Forrás:http://www.otvenentul.hu