A testvérek szerepét a személyiség alakulásában a pszichológia sokáig méltatlanul hanyagolta. A születési sorrend vakvágányra futó kutatásai és a testvérféltékenység témaköre olyan próbálkozások voltak, amelyek a fivérek és nővérek hatásának csak vékony szeletét igyekeztek megragadni, azt is többnyire sikertelenül. Ebben a témában az áttörést az először 1982-ben megjelent „Testvéri kötelék” című könyv hozta, amely nem az elmélet, hanem a klinikai gyakorlat oldaláról közelítette meg a testvérek közötti dinamika problémakörét.

A két szerző Stephen Bank és Michael Kahn egy pszichoterápiás rendelő több évtizede alatt felhalmozódott anyagot tekintették át, kifejezetten a testvérkapcsolatokra fókuszálva. Azt találták, hogy pácienseik önmaguk meghatározásakor nagyon gyakran testvérükhöz való viszonyukat használták….

Ez ellentétben állt a korábbi elképzeléssel, amely kimondta, hogy az azonos nemű szülővel való azonosulás (vagy ellenazonosulás) képezi az identitás alapját. Azt természetesen Bank és Kahn sem vitatja, hogy a szülőknek és a környezetnek nagy szerepe lehet a személyiség kialakulásakor, ám szerintük ez sok esetben csak a testvérviszony közvetítésével történik. Például azáltal, ha a szülők túlságosan, vagy túl kevéssé szólnak bele a gyerekek közti rivalizálás folyamatába, felborítva az erőegyensúlyt.

Hasonló vagy különböző?

Bank és Kahn alapvetően a kétszemélyes testvérkapcsolatokra fókuszáltak, ám modelljük alkalmazható a többgyerekes családokban is. A szerzők nyolcféle testvérkapcsolati típust azonosítottak, amelyeket három csoportba rendeztek aszerint, hogy két testvér énképe között mekkora a távolság. Ezek alapján beszéltek közeli típusú kapcsolatokról, amelyekben az egyik gyerek nagy hasonlóságot és kevés különbséget észlel a testvérétől. Ezeknek pont az ellentétei a távoli típusú kapcsolatok, amelyekben a felek nagyon különbözőnek érzik magukat a másiktól. Ezek között helyezkednek el a részleges azonosulással járó testvérkapcsolatok, amelyek a hasonlóságokat és a különbségeket is megengedik.

Idolok és mártírok

Mind a közeli, mind a távoli azonosulás merev viszonyt eredményez, amelyben vagy az egyik, vagy az összes testvér arra törekszik, hogy ne változzon a köztük lévő viszony, amiből valamilyen érzelmi előnyük származik. Ez az előny a tökéletes azonosulással járó felelősség elhárítástól a mártírszerepig terjedhet. Például az idealizáló testvérkapcsolatban az egyik gyerek (rendszerint a fiatalabb) pontosan olyanná akar válni, mint a testvére.

Vagy ennek az ellenéte, a sarkított elutasítás, ami olyan családokban szokott előfordulni, ahol az idősebb testvér terrorizálja a fiatalabbat, aki ezután olyanná akar válni, ami pont az ellentéte zsarnoki testvérének. Ezek a merev viszonyok felnőttkorra teljesen megkövesedhetnek.

Testvérharc

A részleges azonosulással járó testvérkapcsolatok rugalmasabbak, így a felek közötti érzelmeket nem a bevésődött minták, hanem a tényleges helyzet határozzák meg. Ezek közül a legoptimálisabb az a típus, amelyre folyamatos – de alapvetően barátságos – versengés jellemző, amelyben különböző területeken hol az egyik, hol a másik fél bizonyul jobbnak. A versengés ebben az esetben identitásképző: kialakítja az énhatárokat, és erősíti az önbizalmat. Egy ilyen kétoldalú kapcsolat kialakításában a szülőknek nagy a felelőssége, hiszen biztosítaniuk kell, hogy a versengés ne váljon destruktívvá, és hogy mindkét fél megtalálhassa azt a területet, amiben ő jobb, mint a testvére.

Forrás: http://pszichologia.com/