Kedves Borbála és Kedves Norbi!
Elkerülte a figyelmeteket, hogy ez egy humoros videóként volt feltéve, amelyre sok minden utalhatott. Pl . a láthatatlan felnőttek -a nézők - nevetése, a megrendezett és fotózott kis előadás, ahogy a gyermek előadja a betanult és valószinűen korábban komolyan is eljátszott jelenetet. Elöször is rossz a cim. Sehol nincs hisztis baba. Ez a tökéletesen járni tudó kisgyermek minimum két éves, de az interakciója alapján több is lehet. A késleltetett reakciók - amin csodálkozom, hogy egyiketek sem vett észre, - egyértelmóen mutatják, hogy nem természetes, aktuálisan filmre vett esetről van szó, hanem egy demonstráció. Még a kutya farkának a csóválása is arra utal , hogy semmi feszültség nincs a levegőben.
Nagyon fontos azonkivül szétválasztani a hisztériát és egy toporzékoló gyermeket.
Nagyon különös ahogy Norbi emliti a feltöltőt, aki már nem lehet közöttünk , csak
lélekben- aki szerette a humort és nevetést, és a kedves gyermek videókat.
Mégegyszer visszatérve az alapvideóra; ezeken a képsorokon senki nem találhat "hisztis babát" és ignoráns felnőttet. Nincs semmi benne amely szörnyülködésre adhatna okot, Legfeljebb azt igazolja, hogy vannak helyzetek, amikor nyugodtan figyelmen kivül lehet hagyni egy figyelmet magára felhivó gyermek viselkedését, és vannak szituációk, amikor feltétlenül a tehetetlen és toporzékoló gyermek segitségére kell lenni, karodba venni, szerettel megnyugtatni, ha lehet a figyelmét másra terelni...stb.

Válasz

http://www.youtube.com/watch?v=cCqDfqg5yM8&feature=related
Ágnes - Két karodban (Radnóti 100 + 1- Rejtettelek)

Válasz

"Inkább vette volna fel és ölelte volna meg a gyerekét."

Egyetértek.
Valószínű őt sem vették fel soha és most ugyanazt csinálja felnőttként, amit gyermekként kapott. Ez eg nagyon kicsinyes és rossz mentalitás.

Válasz

Csak a feltöltő nevét kell megnézni.
Az adatlapját és azt, hogy a babás videókat hogyan kommentálta.
Már a leírás is elég primitív.

"rafinált, nagyon rafinált" A szülő mindenképpen. A gyermek csak áldozat.
Általában azt adjuk vissza felnőttként, amit gyermekként kaptunk. Persze ha ez rossz, akkor nem ártana rajta változtatni.

Válasz

"Az „átruházott” Münchausen-szindróma az a bizarr változat, amikor a gyermekét használja fel a szülő.
Ez a gyermek fizikai-érzelmi bántalmazásának egy olyan formája, ahol - általában - az anyák folyamatosan betegségtüneteket találnak ki, vagy idéznek elő gyermeküknél abból a célból, hogy azokat betegnek tartsák. Viselkedésük hátterében a figyelemfelkeltésre irányuló kóros igény áll. Többnyire a párkapcsolatot nélkülöző anya az, aki saját fontosságát akarja így hangsúlyozni a gyermeke életében. Az ilyen, lelkileg sérült „gondviselőnek” az a célja, hogy gondoskodó szülőnek tartsa őt a környezete. Az ilyen szindrómában szenvedők éretlen személyiségűek, és rendkívül fontos számukra, hogy állandó megerősítést kapjanak arról, hogy szeretnivaló, értékes emberek. A betegség diagnosztizálását nehezíti, hogy nagyon jól hazudnak.
Viszont gyanakvásra adhat okot, ha nem teljesen érthetőek, vagy követhetőek a gyermek általa előadott tünetei, vagy ha a kórelőzményben sokféle orvos, intézmény és város neve szerepel. Az is gyakori, hogy az anya drámai történeteket ad elő a betegségről, a kezelésekről, és a kórházi élményekről. A gyermek tünetei többnyire akkor jelentkeznek, amikor az anya egyedül van a gyermekkel.
A Münchausen szindrómás anyák élete kész színpad; szakértőivé válnak a színlelésnek, valótlan tünetekről számolnak be, akadályozzák a gyermek gyógyulását, és szándékosan súlyosbítják állapotukat. Meghamisítják, vagy tagadják a leletek eredményeit.

A mai napig kevés a tudás arra nézve, hogy mi játssza a szerepet a Münchausen szindróma létrejöttében; mi okoz valakiben ilyen erős vágyat, hogy gyermeke által a beteg szerepében tetszelegjen? Annak ellenére, hogy nem tudni biztosan a Münchausen szindróma valódi okát, több tényező is fokozhatja a kockázatot. Például gyermekkori trauma (érzelmi, fizikai vagy szexuális bántalmazás), súlyos gyermekkori betegség, amit hosszú ápolás követett, vagy identitásproblémák és alacsony önbecsülés, alacsony megküzdési készség. Gyakori a pénzügyi problémákkal való küzdelem, az életminőség-romlás, valamint az emberi kapcsolatok elvesztése is. Ha valaki ily módon igyekszik kivívni mások figyelmét, tulajdonképp gyermeteg, és egyúttal egy rendkívül merev megoldást választ.

Terápiát találni nehéz, mivel az ilyen szülők általában nem keresik a gyógyulást. A témával foglalkozók azt javasolják, hogy az egészségügyi személyzet finoman szembesítse az anyát, hogy úgy sejtik, Münchausen szindrómás. Ennek persze megvan a veszélye, hogy az illető azonnal más intézetet fog keresni.
Annak ellenére, hogy a betegségnek nincs bevett kezelési módszere, megvan a lehetősége a sikeres gyógyulásnak. Szükséges, hogy az tartalmazzon pszichoterápiát, viselkedésterápiát is, és ha lehetséges, érdemes a családterápiát is bevetni. Vannak esetek, amikor az átmeneti, pszichiátriai osztályon történő kezelés is szükséges.

Minden gyermekben meg van az a jogos kívánság, hogy az édesanyja észrevegye, megértse, és tekintettel legyen rá; fontos, hogy „tükröződhessék benne”. Az édesanya nézi a karján tartott kisbabát, a baba pedig a mama arcát nézi, és saját magát találja meg benne… Feltéve, ha az anya valóban a gyermekét látja a karjaiban, és nem saját elvárásait, szorongásait és reményeit vetíti bele. Mert akkor a gyermek az arcán nem saját magát pillantja meg, hanem az anyja igényeit. Ő maga tükör nélkül marad, amit aztán hasztalan keres egész későbbi élete során."

Válasz

Nem a gyermek a hisztis, hanem a szülő/szülők az elmebetegek.
http://www.azeletsoja.hu/2009/10/15/elmebeteg-anyak/

"Rossz bánásmódot jelent, ha a gyermeket alapvető szükségleteitől megfosztják (elhanyagolják). Az elhanyagolás a gyermek testi, egészségbeli, tanulási és az érzelmi szükségleteinek megvonását jelenti. Az érzelmi elhanyagolás az érzelmi bántalmazás része.
Érzelmi bántalmazás, ha egy gyermeket szavakkal, vagy cselekedetekkel lelkileg bántalmaznak. Ha elhitetik, ha azt éreztetik vele, hogy értéktelen, és hibás; ha nem szeretik, ha nincs rá szükség, vagy csak akkor értékes, ha megfelel mások igényeinek. Az érzelmi bántalmazás része a megvetés, a kihasználás, a terrorizálás, az elszigetelés és az elhanyagolás. Elutasításkor lekicsinylik a gyermek képességeit és teljesítményét. Érzelmi elhanyagolás a gyermek semmibevétele, vele minden kapcsolat mellőzése.
Az érzelmileg bántalmazott gyermekek más emberekkel való kapcsolataikban általában bizonytalanok és szorongóak, mivel igényeiket nem elégítették ki. Szociális képességei hiányosak lehetnek, beszéd- és nyelvi képességei az elhanyagoltság miatt lassabban fejlődhetnek. A szociális helyzeteket ügyetlenül kezelik, a normális kapcsolatok kialakítása pedig nehézséget jelent a számukra.Ha egy anya nemcsak, hogy arra nem képes, hogy teljesítse és kitalálja gyermeke kívánalmait, hanem maga is szükséget szenved, akkor gyermeke felhasználásával fog arra törekedni, hogy saját igényeit kielégítse. Az ilyen kizsákmányoló kapcsolatból hiányzik a megbízhatóság, az érzelmek folytonossága és állandósága, de legfőképp annak a lehetősége, hogy a gyermek átélhesse saját érzéseit, érzelmeit. Ilyenkor olyasmit fejleszt ki magában, amire az anyának van szüksége, és ami az adott pillanatban valójában megmenti az életét – azaz biztosítja anya „szeretetét”. Ám ez sajnos egész életén át megakadályozhatja majd abban, hogy önmaga lehessen. Az így felnövő ember, később, anélkül, hogy tudomása lenne róla, saját múltjában él.

A Münchausen-szindróma elnevezés Rudolf Eric Raspe író mesehősének - eredeti német nevén Münchausen bárónak - a nevéből származik, aki szerencsés kimenetelű, de valótlan történeteket talált ki társai szórakoztatására. A Münchausen szindróma a neurózisnak egy ritka formája, amikor az illető úgy érzi, csak betegként fontos, csak így figyel rá a környezete, csak így nem hagyják el a szerettei. Így csikarja ki azt a gondoskodást az emberekből,amit másképp képtelen megszerezni. Orvostól orvosig, kórháztól kórházig jár, folyamatosan betegségtüneteket tart fenn, kórosan hazudik, agresszív és makacs.
A szimulálás és a Münchausen szindróma között az a különbség, hogy a szimulánsok valamilyen cél érdekében színlelik a betegséget - például nem akarnak dolgozni, vagy anyagi juttatást remélnek - de a Münchausen szindrómást kizárólag a figyelemfelkeltés motiválja. Az ilyen betegek sokat tesznek azért, hogy csalásukat ne tudják felfedezni, így a család, a környezet általában nem tulajdonít nagy jelentőséget a tüneteknek, de egy pszichiáter könnyen felismeri."

Válasz

Inkább vette volna fel és ölelte volna meg a gyerekét.

Válasz