Vajon mi lesz jobb attól, ha panaszkodunk? És mi lesz rosszabb? A pozitív gondolkodás szószólói tiltják a siránkozást. Vajon igazuk van?

Udvariasságból panaszkodunk?

Természetesen van olyan, amikor valahogy minden összejön az embernek, és nem tud pozitív választ adni a „Hogy vagy?”-ra. Ám a legtöbben akkor is panaszkodnak, ha erre semmi okuk nincsen. Pszichológiai vizsgálatok során arra jutottak, hogy az emberek a jó dolgok felsorolása után mindig mondanak egy-két rosszat is. Ez azért van így, mert ösztönösen félünk attól, hogy irigység tárgyai leszünk: gyorsan igyekszünk biztosítani a beszélgetőpartnert arról, hogy azért nálunk sem minden Kánaán.

Csak felerősítjük vele a rosszat

Pedig a panaszkodás valójában nagyon is káros hatásokkal bír. Ráirányítja figyelmünket mindarra, amelyekkel elégedetlenek vagyunk, megerősíti tudatalattinkban mindazt, amitől szabadulni szeretnénk. Ha például valaki folyton arról panaszkodik, hogy nem értékelik eléggé a sikereit, egy idő után még abban is elhanyagoltságot fog látni, ami egyáltalán nem arról szólt. Tudatalattijának pedig rendszeresen üzenetet küld: „sikertelen vagyok”, így aztán minden szituációt öntudatlanul is errefelé terel. Ezen kívül pedig azokra sem marad hatástalan, akiknek éppen panaszkodik: bennük is megerősíti, hogy egy szerencsétlen flótással állnak szemben.

Vagy hála vagy elégedettség, a kettő együtt nem megy

És még valami csorbát szenved a panaszáradatoktól: a hála érzése. Elfejtünk hálásak lenni azért, ami pozitív az életünkben. Elfelejtjük, hogy vannak, akiknek nálunknál is sokkal rosszabbul megy, akiknek jóval nagyobb gondjaik vannak, mint nekünk. Birtokainkra közönyösen tekintünk, és nem érzünk hálát értük. És hogy ez miért fontos? Mert a hála az, amely még jobbá varázsolja körülményeinket, amellyel észrevétlenül is újabb és újabb jó dolgokat vonzunk az életünkbe. Hiszen a hála és az elégedettség azt jelenti, hogy nem kapaszkodunk kétségbeesetten a dolgok iránt. Márpedig azt mindenki tapasztalta már, hogy akkor kapjuk meg vágyainkat, ha elengedjük a görcsös akaratot.

Azért nem szabad mindent elfojtani

A pozitív gondolkodásra ösztönző technikák és a divatos ezoterikus irányzatok éppenséggel tiltják is, hogy bármikor panaszszó hagyja el a szánkat. Hiszen ha panaszkodunk valamiről, akkor csak még többet kapunk belőle. Ellenben ha gondolatainkat a jó dolgokra irányítjuk, és tudatosan csak ezekről kommunikálunk, akkor maguktól megszűnnek problémáink, és a pozitívumoknak adják át a helyüket. Ebben nyilván van is valami, ám nagy hiba minden panaszt magunkba fojtani. A keserű szavaknak, problémáink elpanaszolásának is megvan a maga helye és szerepe: ha hallgatunk mindarról, ami bánt bennünket, előbb-utóbb felemészti a lelkünket, feszültek, depressziósak, magára hagyatottak leszünk.

Mikor van helye a panaszáradatnak?

Akkor hát mikor és kinek érdemes panaszkodni? Egyszerű a válasz: akkor, ha ki akarjuk önteni a szívünket, és annak, akinek ki is önthetjük. Ne játsszuk meg legjobb barátnőnk előtt, hogy minden rendben van: ha az kell, hogy ömöljön belőlünk a szó, és csak mondjuk és mondjuk a magunk sérelmeit, elégedetlenségeit, tegyük meg. Mindig kell a külső szem kontrollja, hát még baj és probléma esetén. Ha magunkba zárjuk gondjainkat, magunkra maradunk megoldásukkal, józan megítélésükkel is. És hogy mikor ne panaszkodjunk? Ha csak azért tennénk, mert így szokás. Mert a másiknak épp rosszul megy. Mert nem akarjuk, hogy irigykedjenek ránk. Mert jól esik szidni valakit. Mert úgy megszoktuk, hogy mindig lamentálunk az élet dolgai felett. Füleljük le magunkat, ha csak erről lenne szó, és váltsunk pozitív közlendőre. Ám ha égető szükségünk van rá, hogy jól kipanaszkodjuk magunkat, csak tegyük nyugodtan, ilyenkor kifejezetten használ, hiszen megkönnyebbülhetünk és baráti támaszra lelhetünk!

Forrás: http://www.novagyok.hu/