Egy szombat délutáni bevásárlókörút, majd egy kis harapnivaló, végül mozizás a süppedős fotelokban – vajon valóban csak ennyiből áll a bevásárlóközpontok sikerreceptje? Netalántán azért tódul az üvegpalotákba annyi ember, mert egy mély lelki szükséglet kapja meg ott a napi betevőt? Cikkünkben – előző írásunkhoz hasonlóan – ismét Hankiss Elemér elemzésére támaszkodunk.

Menedék

Már az ősember sem bírta az időjárás viszontagságait, a sötétségben rejtőző veszélyeket, és egyáltalán, az élet nyílt színen zajló kiszámíthatatlanságait. Eleinte barlangokba húzódott védelmet keresendő, később különféle hajlékokat eszkábált magának, a kunyhóktól kezdve a házakon át a várakig.

A plázák egyik legkézenfekvőbb szerepe a menedék: meleg és fény ölel körül, míg kint zuhog az eső és cibál a szél. Amikor beköszönt a tél, főleg az északi hideg területeken a kikapcsolódás, közösségi élmények egyik legegyszerűbb módja, hogy az ember beül az autójába a ház még elviselhető hőmérsékletű garázsában, gázt ad, beindítja a fűtést a járgányban, és kényelmesen elgurul a legközelebbi üzletközpontba, ahol a parkolóban kiszállva, majd az üvegfolyosókra belépve barátságos környezet várja és óvja a rossz időtől és egyéb fenyegetésektől.

Imago mundi

„Sok civilizációban tekintették az épületeket, elsősorban az otthonokat és a fontosabb középületeket a világ közepének, amelyek a biztonság és jelentőségteljesség érzésével töltötték el lakóikat.” - írja Hankiss. A középkori, fallal körülvett, még emberléptékű városok ellenpontot képeztek az ismeretlen és ezért félelmetes külső területekkel szemben. Az otthon bensőségessége és ismerős zugai ma is létrehozzák az oltalom érzését. A városrész, ahol élünk, a ház, amelyben lakunk, a közelben levő, fákkal beültetett park életünk és saját univerzumunk középpontját képviselik. Ezért illethetjük őket imago mundi, azaz a világ képmásai elnevezéssel.

A településeken belül is kiemelkednek a fontos közösségi vagy szakrális szereppel bíró helyek és terek. A középületek, a katedrálisok vagy épp a piactér évszázadokig a közösség szíveként funkcionáltak. Mára a piac szerepét átvették a szupermarketek, a piactér közösség-összehozó ereje elenyészett, vagy átkerült a városok főterén a kávézókba és a kiülős teraszokra. A vallás és a hozzá kötődő helyszínek is kevesebb ember életében töltenek be központi szerepet. Mi maradt még, hova került át a közösség lelke? Például az örökké világos, rendezett, bőséget ígérő üvegépítményekbe.

Paradicsom

Hankiss önmagukban zárt, kerek egészet képező, biztonságot nyújtó létesítményként jellemzi a bevásárlóközpontokat, amelyek ráadásul a szépség és gazdagság illúzióját lengetik a betérők előtt. S ennél még sokkal többet adnak: a látogatók egy egyenlőségen alapuló, a szépséget mindenki számára tartogató világ részének érezhetik magukat. A gondok kívül maradnak, a galériákon korzózó, langyos tavaszi klímában mosolygó tömeg úgy érzi talán, elég kinyújtani a kezét, hogy leszakíthassa az örök élet és fiatalság almáját – mondjuk a legközelebbi drogériában. A boltokban kapható árucikkek a marketing eszközeivel olyan, többletjelentéssel felruházott élményeket ígérnek, mint öröm, barátság, közösség.

Az üzletközpontok architektúrája, gazdag díszítése szakrális épületek, templomok emlékét idézi, tudattalanul is felébresztve a transzcendencia érzését. A geometriai elrendezés, a fényes és sima felületek, a szökőkutak és mesterséges vízesések, a méretes cserepekből feltörő dús növények egy tökéletes és káprázatos világ képét igyekeznek felkelteni a járókelőkben, akik talán úgy érzik, az ősi Édenkertbe vagy Atlantiszra van szerencséjük megérkezni.

Forrás:http://mindigno.hu