"Sokféle szerepet játszunk. Van, amelyik szórakoztat, és van, amelyiket azért játszunk, mert mások elvárják tőlünk. Legtöbbször azért, hogy védjük magunkat."Ingmar Bergman

http://citatum.hu/szerzo/Ingmar_Bergman

Válasz

A pszichológiai betegek gyakran sajnáltatják magukat, hogy ők betegek őket sajnálni kell.
Igazából senkit sem kell sajnálni.
Ki kell ismerni a világot és föl kell ismerni a hazugságokat és védekezni ellenük.
Ez a videó nagyon jó.

http://www.youtube.com/watch?v=hHt8LAl7l10
Consuming Kids - Fogyasztó gyerekek: A gyermekkor elüzletesítése ( Magyar felirattal )

Válasz

„Ezen a helyen semmit sem érez az ember, csak fájdalmat és a fájdalom előzetes tudatát.” (Orwell: 1984, 264.) A lelki gyötréshez hamarosan testi kínzás is párosul eleinte folyamatos verésekkel, majd fájdalmas kínvallatásokkal. Orvosok figyelik a rabokat, nehogy olyan mértékben megverjék őket, hogy belehaljanak, hiszen nem az volt a cél, hogy megöljék a lázadókat, hanem az, hogy ténylegesen a rendszer engedelmes tagjává alakítsák át őket. Az állandó és tervszerű verések után már a fájdalom lehetőségének legapróbb jelére a rabok bármit bevallanak, még azt is, amit nem tettek meg. Mind a bátor fogadalmak mind a vakmerő elképzelések hiábavalóak, a ’kitartó’ verés mindenkit megtör. „Mindig öt-hat fekete egyenruhás ember kínozta egyszerre. Néha ököllel, néha gumibottal, néha acélrúddal, néha csizmával.” (Orwell: 1984, 266.) Winston többször alkudozott magával, hogy igenis ezt az egy ütést még kibírja, ám a gumibot és a csizma hatásos fegyver a kitartás ellen. A verések közötti idő általában ájult tehetetlenségben teltek, Winston számára, az események egybefolytak és a verések végtelen hosszúnak tűntek. A kínvallatások célja az, hogy mindazt, amit a Párt előírt bevallják a rabok, akár tényleg megtették, akár nem."

Válasz

"Mi van akkor, ha mégis valakiben megfogan a bűnös gondolat? Akkor nem marad más, mint a Szeretet minisztérium egyik cellája. Winston álmában sokszor megjelenik a „Találkozunk majd ott, ahol nincs sötétség” (Orwell: 1984, 31.) mondat. Winston ezt a megváltás helyének véli, az elérhetetlennek tűnő jobb jövő helyszínének, ahol nincs tovább szenvedés és nélkülözés. Ezzel szemben a valóság borzasztó és kegyetlen. Az örökké világos hely maga a Miniszer, ahol a lázadó személyeket ’meggyógyítják’ éheztetéssel, veréssel és kínzással. A misztikus hely, ahol soha sincs sötétség, a hely, ahol mindenre fény derül. Valóban ezen a helyen mindenre fény derül, de nem úgy, ahogy Winston képzelte.
Mikor a Párt, azaz a Párt egy végrehajtója O’Brien, úgy gondolta, hogy Winston nem megfelelő magatartása nyilvánvalóvá és véglegessé vált, akkor egy váratlan pillanatban letartóztatta a Gondolatrendőrség és a Szeretet minisztérium egyik cellájába zárták. „Magas, ablaktalan, ragyogó fehér porcelánfalú cellában volt. Rejtett lámpák hideg fénnyel árasztották el a helyiséget, s halk szünet nélküli zümmögés hallatszott. ” (Orwell: 1984, 251.) A cellában ténylegesen bűnös, vagy bűnösnek vélt elvtársak várakoznak arra, hogy ’meggyógyítsák’ őket. A cella minden falán egy telekép található, amiből egy hang minden apró mozdulatra rákiált az elgyötört rabra. A ’beteg’ elvtársak lelki megtörése itt kezdődik. „A zümmögő hang és a változatlan fehér fény elgyengítette, valami ürességérzés támadt a fejében.” (Orwell: 1984, 264.) A rabok teljesen elvesztik az időérzéküket, és még azt sem tudják, hogy huszonnégy órája vagy csak öt órája vannak-e a minisztériumban. Nem hagyják őket enni, inni és pihenni, és folyamatosan az jár a fejükben, hogy bármely pillanatban megjelenhet az őrség, hogy elvigye őket a további kínzás következő helyszínére.

Válasz

"Tehát kiegészítve mindazt, hogy a telekép folyamatosan figyeli az elvtársakat, és, hogy ott van a Gondolatrendőrség is a kémekkel, helikopterekkel és mikrofonokkal. A szomszédokban és a munkatársakban, sőt még saját családtagjaiban sem bízhatnak. Az egyetlen menekülési lehetőség, a Testvériség is csapdának bizonyul. Mindezzel szinte teljes körűnek nevezhető az ellenőrzési rendszer, ám egy fontos még kimaradt: a duplagondol. Az elvtársaktól elvárták, hogy „valami butítóan szűk hazugságketrecbe zárkózzék; jobb esetben afféle önkéntes cenzúra működött már-már minden agyban.” (Orwell: Válogatott esszék, 120.) A duplagondol módszerét arra találta ki a rendszer, hogy ha véletlenül valamilyen ellentmondás mégis a napvilágra kerül, akkor se tűnjön fel senkinek. „Tudni és nem tudni, tudatában lenni a teljes igazságnak s közben gondosan megszerkesztett hazugságokat mondani, egyidejűleg két egymást kizáró vélemény birtokában lenni, tudva, hogy ellentmondanak egymásnak és mégis hinni mindkettőben, logikát alkalmazni logikával szemben, elutasítani az erkölcs fogalmát s közben mégis igényt tartani rá, … elfelejteni valamit amikor felejteni kell, azután ismét emlékezni rá, amikor arra van szükség, majd azonnal ismét elfelejteni, s ezenfelül még ezt a módszert alkalmazni magával a módszerrel szemben is.” (Orwell: 1984, 42.)
Feltétlenül zavarbaejtő. A duplagondol egyfajta „valóságszabályozás”, mely igen kifinomult gondolkodási módot követel, de mégis előfeltétele a tudatlanság és gondolkodáshiány is. Tudni kell hozzá gondolkodni, mert ez egy tudatos tevékenység, tudni kell az embereknek a saját agyukat becsapni. Ám a gondolkodáshiány is szükséges, mert ez a módszer a feltétlen elfogadáson alapul. Ha a Párt azt mondja, hogy x igaz, akkor y t gyorsan elrejtik agyuk legsötétebb sarkába és utána feltétlenül hiszik, hogy x igaz, mert a Nagy Testvér azt mondja. Hogy miért igaz x és miért nem igaz y az már teljesen mindegy elég csak elfogadni. Két teljesen ellentétes dologról képesek azt állítani a párthű elvtársak, hogy egyenlő, mint például a feketefehér. Ha a párt azt állítja, hogy a fekete a fehér és a fehér az fekete, akkor mindenki el fogja azt hinni. Egy idő után már senki sem fogja tudni, hogy mi tényelegesen az igazság, a szavakhoz nem fog tényleges jelentés társulni és mindenki azt a jelentést fogja társítani hozzá amit a Párt mond. A duplagondol magába foglalja bűnstoppot is, ami olyan képességet jelent, hogy az emberek képesek megakadályozni saját magukat abban, hogy bármiféle eretnek gondolat megfogalmazódjon az agyukban."

Válasz

"Már korábban megemlítettem Emmanuel Goldstein nevét a Két Perc Gyűlöletettel kapcsolatban. Goldstein a Testvériség nevű szerveződés vezetője, aki azt tűzte ki célul, hogy megdönti a Nagy Testvér uralmát. A Két Perc Gyűlölet állandó szereplője, és hasonlóan, mint az éppen aktuális ellenséget, mindenki utálja, és teljes szívéből megveti őt. Egyértelmű, hogy Goldstein a Párt szempontjából egy kiiktatandó személy lenne, és meg kell győzni az embereket arról, hogy mindenki, aki a Testvériség pártjára áll az bűnös és nem való a rendszerbe. Ha egy kicsit jobban átgondoljuk a dolgot, akkor egyértelművé válik, hogy a Testvériség nem létezik egyáltalán. Ez akkor tűnhet fel az olvasónak, amikor Orwell először ír a Két Perc Gyűlöletről. Azt írja, hogy Goldstein „több újbeszél szót (használ), mint amennyit egy párttag használni szokott a mindennapi életben.” (Orwell: 1984, 19.) Egy a rendszer ellen lázadó ember miért használná valaha is azt a nyelvet, amit a Párt alkotott meg? Valószínű, hogy maga a Párt az, aki megalkotta a Testvériséget annak érdekében, hogy leleplezze a lázadókat. Ez azt is megmagyarázná, hogy miért használja Goldstein az újbeszél szavakat. A Párt nem engedi azt, hogy az elvtársak olyan beszédet hallgassanak, ami a rendszer által megalkotott alapelvekkel nem összeegyeztethető. De még más bizonyíték is található. Például az, hogy a teljes körű ellenőrzés és hírszolgálat ellenére még nem kapták el a Testvériség vezetőjét, vagy hogy az általános utálat ellenére még mindig vannak olyanok, akik továbbra is csatlakoznak a Testvériséghez. Mindez egyértelműen mutatja azt, hogy a Testvériség, csak csali. A lázadók elhiszik, hogy igazán létezik és elkezdenek titokban kutatni utána. Ámde ahelyett, hogy egy ellenállási szervezethez jutnának inkább a Gondolatrendőrség karjaiba futnak."

Válasz

Most jön a lényeg.


""Legvégül nem szabad megfeledkezni egy elkerülhetetlen intézményről, a Szeretet minisztériumról. Ez a minisztérium végzi el az egyik legfontosabb feladatot, név szerint az emberek megfigyelését és az esetleges „hibás egyedek” meggyógyítását. Mint már korábban említettem a Párt feltalálta a teleképet, ami műsorok sugárzására és az emberek megfigyelésére is alkalmas. A telekép segítségével a Gondolatrendőrség a nap minden percében szemmel tartja a párttagokat és ha valamilyen rendhagyó viselkedést produkál valaki, akkor rögtön cselekszenek és elkülönítik a potenciális lázadót. Ez a ravasz szerkezet lehetővé tette azt is, hogy még az arc legapróbb rándulásait is észleljék, ami már elég a letartóztatáshoz. Óceániában az ember sohasem tudhatja, hogy „egy adott pillanatban éppen megfigyelik-e.” (Orwell: 1984, 8.) Így még az a lehetőség sem maradt, hogy egy szokásos időpontban ténylegesen azt tegyék, amit szeretnének.
Ezek a szerkezetek mindenhol ott vannak, bár nem ez az egyetlen megfigyelési forma. A Gondolatrendőrség folyamatosan járőrözik az utcákon, és helikopterekkel állandóan köröznek a város felett. Miért? Óceániában nincs törvény, nincs mit megszegniük, akkor vajon miért kell az embereket folyamatosan megfigyelni? Pusztán csak arra figyel a Párt, hogy még véletlenül se tudjanak az emberek szervezkedni a Nagy Testvér ellen. Már a csírájában elfojtják a negatív gondolatokat és új, megfelelő gondolatot plántálnak az emberek fejébe. Ám a Gondolatrendőrség figyelő szemei sem vehetnek észre mindent, ezért belenevelik az emberekbe a bizalmatlanságot olyan szinten, hogy még a családjuk bármely tagját is képesek bármikor feljelenteni az első gyanús jelre. Az emberek félnek egymástól és minden köteléket megszakítanak egymással, mert attól tartanak, hogy valaki feljelenti őket. Ezen túl már csak a Nagy Testvér iránt érzett végtelen szeretet miatt is tartanak azoktól, akik az elhajlás legkisebb jelét is mutatják."

Válasz

"A harmadik fontos feladata az Igazság-minisztériumnak a szórakoztatás, persze ez is egy kicsit mást jelent a Párt értelmező szótára szerint. Számukra a szórakoztatás egyenlő a szabadidő irányított eltöltésével. Végül is az emberek kedvük szerint eltölthetik a szabadidejüket, hiszen vannak közös kirándulások, vitacsoportok, valamint fölolvasások. Bárki bármikor elmehet a Közösségi Központba egy kis asztaliteniszt játszani, vagy bárki csatlakozhat a Sportbizottsághoz vagy éppen az Ifjúsági Nemiségellenes Szövetséghez. Ezeken kívül rendszeresen szervez a Párt önkéntes (!) tüntetéseket, valamint spontán (!) örömnyilvánításokat és megmozdulásokat. Az már csak mellékes, hogy mindez csak azt a célt szolgálja, hogy a Párt az embereket lefoglalva burkoltan tovább oktasson az Angszoc szellemében. Így ha munka után van egy kis szabadidejük az elvtársaknak, akkor sietnek részt venni valamilyen programban. Természetesen a részvétel nem kötelező, de fölöttébb gyanús, ha valaki nem vesz aktívan részt a programokban. „[H]a a párttag nem dolgozik, nem eszik vagy nem alszik, akkor valamilyen közös szórakozásban vesz részt, olyasmit csinálni, amiből arra lehetett következtetni, hogy valaki magányra vágyik, vagy éppen céltalanul sétál: meglehetősen veszedelmes dolog volt.” (Orwell: 1984, 93.) Ha valakit azon kapnak, hogy megpróbál kibújni a részvétel alól, akkor az számíthatott a Gondolatrendőrség látogatására. Az úgynevezett sajátélet a Párt szemszögéből veszélyes és megengedhetetlen, mivel az esetleges üres perceikben az elvtársak elgondolkodhatnának a rendszer tényleges működésén és fellázadhatnának."

Válasz

http://www.orwell.hu/index.php?0110154&d=1
Kása Mónika: A rémkép valósága

„Totális” utópia

"A totalitárius világok egyértelműen az elnyomáson és az egyén szabadságának elvonásán alapulnak, ám ez összeegyeztethetetlen az emberi törekvéssel. Ennek érdekében minden egyeduralkodónak létre kell hozni egy olyan hazugságrendszert, ami elhiteti az emberekkel, hogy ők tulajdonképpen szabadok. Úgy is el lehet érni, hogy beleégetik az emberek agyába azt, hogy a szabadság nem az, amire ténylegesen vágynak, mint ahogy a regényben is történik. A másik módja pedig az, hogy elhitetik az emberekkel azt, hogy ők tulajdonképpen szabadok. A jelmondat még ezt is magába foglalja. Elég arra gondolnunk, hogy az elvtársak nem szolgáknak, hanem inkább boldog részesének érzik magukat egy tökéletes rendszerben. Mivel nem szolgák ezért egyértelműen következik: szabadok. Egyszerű és meggyőző."

Válasz

Vagy a leggyakoribb mód a terápia és elbeszélgetés. Megnyerő kedves, aranyos, elbutult pszichológus.
Beszéltessük ki az emberből a búját- baját, attól majd csökken a tenni akarása, hogy változtasson valamin.

Válasz