Miért töltünk el egyre több időt a virtuális térben? Miért osztjuk meg az életünket olyan emberekkel, akiket 20 éve nem is láttuk? Mi az a láthatatlan ragasztó, ami havonta 8 teljes órán át leszögez minket a Facebook oldalunk elé? Csak egy újabb tiszavirág életű trendről volna szó? A téma szakértői szerint korántsem.

A Facebook az emberi kommunikáció egy új, saját szabályrendszerrel rendelkező dimenzióját testesíti meg. Hogy milyen törvények uralkodnak majd az új térben még nem ismerjük, nem is ismerhetjük teljes egészében. Egy biztos: a változásból az fog profitálni, aki leghamarabb megérti az új kommunikációs tér használatát, dinamikáját, játékszabályait.

Sok évvel ezelőtt, Amerikában, két órán keresztül teniszeztem egy komputerrel. Nagyon izgalmas mérkőzések voltak. Ám amikor befejeztük, rendkívül bután bámultam magam elé: jól szórakoztam. Sokszor izgultam, bosszankodtam, diadalmaskodtam. Igazán elfáradtam. Csak azt nem tudtam, hogy teniszeztem-e vagy sem? Ez a folyamat akkor indult el, amikor még a virtuális szó jelentését sem ismertük. Hadd példálózzak a filmmel.   Letűnt világ könnyeiKezdetben voltak a mítoszok, például a dionüszoszi mítosz.

Számítógép elé kéredzkedő kisgyerek: engedjem, vagy ne engedjem?

Még a tévénézés problematikájára sem sikerült mindkét fél részéről száz százalékban elfogadható megoldást találni.

Vannak, akik száműzték az agy rágógumiját a családból, kitéve ezzel a kicsiket a kortárs zrikáknak.

Akadnak, akik nagyon is dícséretes módon felelősségteljesen és következetesen felügyelik a gyerekek programválasztását.

Ám mindkét szülőtípus száma elenyésző azokéhoz képest, akik a fekete dobozra bíyzzák gyermekeik részleges, vagy teljes körű nevelését, tudomást sem véve annak szemmel látható, bizonyítottan káros hatásairól.

Azt mesélte egy pszichológus ismerõsöm, hogy félig-meddig tudatosan, lévén pszichológus, kezdett el bloggolni, amikor belecsavarodott egy problémába, és nem látta a megoldást.

A semmibe írni olyan, mintha az Univerzumhoz, egyenesen az Istenhez/Fensõbb Erõhöz/kinek mi:) intéznénk a szavainkat. Egy kicsit mintha Apuhoz:)Csodálatos elképzelés, nem igaz? Megosztok, de ha nem akarom, hogy más is lássa, nem népszerûsítem, ugyanakkor mégis ráakadhat az, akinek az volt a sorsa, hogy ráakadjon:) Önismereti szakkör, nem mondhatom el senkinek - megoldóképlet.

A világháló napjainkban gyakorlatilag a legfontosabb tájékoztatási platform, sokak számára teljesen természetes a használata, a mindennapjaink részévé vált. Az internet meghatározza a szociális kapcsolatokat, de vajon az egész életünket is? Sajnos egyre nõ azoknak a száma, akik inkább átokként tekintenek a virtuális világra: õk ugyanis elveszítették miatta barátaikat, házukat, munkájukat, párjukat vagy az életkedvüket.

A függõséget és normális felhasználói szokásokat elválasztó határmezsgye rendkívül vékony.